újra

Olyan sok hó esett, hogy azt gondoltam, talán elkezdhetnék újra blogolni.
Igen, tudom, hogy viszonylag kevés az összefüggés. :)
Meglátjuk, mi lesz.

egy kicsit

Egy kicsit most abbahagyom ezt itt. Talán Gergős dolgok lesznek, talán azok sem. Nem tudom. Nem fogok robbantani, meg nem fogok szünetet sem tartani, és majd talán elkezdem újra egyszercsak. Talán két nap, talán két év.
Nem esik most jól írni, azt hiszem.

Manga Debut

Sosem gondoltam volna, hogy az első önálló kiállításom pont a manga rajzaimból lesz... de így alakult. Külön köszönet illeti Amit, aki beprotezsált.
Várok minden érdeklődőt sok szeretettel!
Lesz pogácsa is, ha minden jól megy. Csak azért írom, hátha húzóerő. ;)

Ja igen. Várhatóan szeptemberig lesznek kint a rajzok.

a nagy fogyás

Tegnap gondoltam egy merészet, és belepróbálkoztam a farmeromba. Most figyeljetek: jó rám! Minimum másfél éve nem fordult ez velem elő (és csak eleinte a pocak miatt). És nem is nézek ki benne rosszul.
Ez azért megdöbbentő, mert az elmúlt két három hetet végigzabáltam megint nem szükségleteimnek megfelelően étkeztem.
Ma vérszemet kaptam, és végigpróbáltam az összes nadrágomat, és a siker nyilván nem teljes, mert a legnagyobb kedvencre, a szürke szövetnadrágra egyelőre álmaimban sem gondolhatok (még jó, hogy úgysincs szezonja), és a hosszú póló persze némi derékrészeken ápol és eltakar, DE a nyári nadrágproblémáim meg vannak oldva! Ezt igazán az érzi át, aki találta már magát olyan helyzetben, hogy mindössze egyetlen nadrágját bírja felhúzni. Amit néha mosni kell ugye. És olyankor aztán jön a dilemma, hogy mit veszel fel, amikor az egyetlen nadrág, ami jó rád, ugye, vizes. Mert venni, nadrágot, erre az alakra?! (Jelzem jobban jártam volna, ha mégis veszek legalább egy váltást.)
Egy komplett tél egyetlen rozsdavörös kordnadrágban, amit anno domini csak azért vásároltál meg, mert a püspöklila elfogyott... hát igen. Egy darabig asszem látni sem bírom azt a nadrágot. De mindenképp megtartom: elrettentésnek!

Gergő simogat

Az egy dolog, hogy Gergő minket ölelget, puszilgat (engem) vagy éppenséggel hosszan simogat (apját), de újabban rákapott, hogy a játszótéren a gyerekeket is megsimizi. Én fiam.

Hugó

Hiúz hintáztatja Gegét a játszótéren, mellettük egy másik apuka a kislányát.
- Kapaszkodj, Kupo, kapaszkodj! - mondja Hiúz.
- Köszönj Hugónak! - mondja Másik Apuka.
Khm, gondolja Hiúz, és alaposan kihangsúlyozza:
- Kapaszkodj, KUPO!
Másik Apuka okosan néz.
- Hogy hívják a kisfiút? - kérdezi végül.
- Gergelynek - hangzik a válasz.

Gergő segít

Először is, adogatja a ruháit öltözködés közben. Meglepő, de többnyire le lehet beszélni arról, hogy egyszerre adja oda mindet, kivárja amíg elkérem a következő darabot. Persze nyújtja a kezétr, bújtatja a lábát a ruhadarabokba.
Napközben kérésre berakja a fiókba az összehajtogatott tiszta ruhákat (majd ha nem vigyázok, újra berakja, és újra, és újra... és már nem is annyira tiszták azok a ruhák...). A fiókokat ügyesen, a fogantyúnál nyitja-csukja, ebbe komoly munkát fektettem, mert nem szeretném ugye, ha odacsukná az ujjait. Remélem tényleg megjegyezte.
Este pedig, mikor elpakolják Apával a játékokat, Gergő is rámol: az elefántba visszahozza a kockákat, felrakja a macisautót a polcra, felteszi a könyveket is.
Nagyon büszke vagyok rá.

jár a baba, jár

Jár a baba, jár
mint a kiskirály
emelgeti a lábát
koptatja a bocskorát.

- és tényleg. Gergő kétségbevonhatatlanul JÁR!Nem állítom, hogy nem ereszkedik néha négykézlábra, mert van, hogy sürgős dolga akad, és olyankor sietni kell. De az idő kb. nyolcvan százalékát a talpain tölti. Úgyhogy szépen kimostam a lábfej nélküli kantáros nacikat, amiket Anyu még nekem varrt, ami azt jelenti, hogy Gergő lesz a negyedik gyerek, aki hordja őket (és még mindig ruhának néznek ki). Majd töltök fel képet, csuda édes bennük (vagyishát eddig egyben volt csuda édes, a többit egyelőre csak elképzeltem).
Eddig a játszótéren nagy sértődés és kétségbeesett sírás követte, ha le merészeltem tenni a földre és lépni sokáig egy felet sem volt hajlandó, hiába járt már itthon egész jól - inkább úgy dőlt rám, mintha ólomtalpú cipőben lenne, a testével hidalva át a köztünk levő távolságot. Aztán szép lassan néhány lépésre rá lehetett venni, sőt odáig merészkedett, hogy leült a porba a kavicsokhoz, kicsit dobálni és sutyiban megkóstolni őket (résen voltam ám!). Tegnap pedig végképp megtört a jég: én ugyan a hinta felé csalogattam, ő viszont gondolt egyet és a nyakába vette a világot, a tér széléig meg sem állt. Ez jelentős távolság ám. Csak kétszer taknyolt nagyobbat, de azokból sem lett sírás. Ja és az egyik kezében egy kiflidarab volt, amit nem lehetett tőle elkunyerálni, ezzel nehezítette magának az egyébként könnyű feladatot.
A járáshoz ugyan nem kapcsolódik, de még egy dolgot tud: tegnap megtanult lemászni az ágyról.

Hogy szeretnek a tündérek?

Van nekem ez a furaságom, hogy ha simogatnak, képeket kezdek látni a belső moziban (Hiúz szerint szineztézia). Ma Gergő nehezen aludt el, kénytelen voltam a mi ágyunkra fektetni és álomba ölelni. Ennek a módszernek hátulütője, hogy én is könnyen bealszom és akkor nem tudok kiosonni mellőle. Ma félálomban voltam már, közben Gergő ölelt és teljes átéléssel a hajamban babritolt, úgyhogy jöttek is a képek.
Egy dologra emlékszem konkrétan, ami most - a félálom miatt - történés is volt: egy gyerekkönyvet illusztráltam, szép lágy színekkel festettem meg a borítóját, a címe pedig ez volt: "Hogy szeretnek a tündérek?"
Lehet, hogy meg kellene írni.

Gergő tulajdonképpen már rég egyéves

Khm. Szóval azt ígértem, leírom miket csinál. Leginkább a mostani állapotokat írom.

Először is, 12 kiló körül van, és 81 cm-t mértek a dokinál, de annál szerintem hosszabb. (Hát, nem könnyű a visítva kapálózó, magát megfeszítő gyereket lecentizni. Miért visított? Hozzáért egy idegen. Igen, a doki volt az...) Egy évesen 6 foga volt, azóta már a nyolcadik is áttört a napokban. Egészen hosszú a haja már, és a tarkóján cuki apró csigákba áll össze, ez nekem nagy ámulat, lévén az enyém mint a szög, olyan egyenes. 21-es zárt cipőt "hord" (szandiból jó a 20).
Még nem mondanám, hogy önállóan jár, de már meg tud tenni több métert is, akár úgy, hogy a kezében visz valamit és egyre többet jut magától eszébe, hogy a villámgyors mászás helyett akár a lábikóin is jöhetne. Néhány napja megtanult mutatni, így aztán szélesre tárult előtte a kommunikáció világa! Például rám mutat, majd a mosogatógépre. Ötvenszer egymás után, legtöbbször nyomatékosan hümmentve hozzá. Világos, mint a nap: "anya, azonnal indítsd el a mosogatógépet!" Persze össze-vissza kell csókolgatni azokat a dundi kis mutatóujjakat, olyan édesek.
Nem beszél. Állítólag hallanom kellett volna egy "jö" szótagot, háááát... :) Nem baj, lesz idő amikor majd alig várom, hogy kicsit csendben maradjon.
Ügyesen és gyorsan húzza a karikákat a tartójukra (tudjátok, na, ez egy ilyen játék), az ikeás poharakat már nem csak egymásba tenni tudja, hanem tornyot épít belőlük, és az építőkockákból is tornyot épít, és néha bármilyen tetszőleges tereptárgyból tornyot épít pl. papírzsepis csomagok. Nem nagyon stabil tornyokat. De tornyokat. Sokat huncutkodik, és ő kezdeményezi a kukucsolós játékot. Mindent a szájába vesz és hosszasan összerágcsál. Lerágja az építőkockáról a festéket és egy kis fát is harap hozzá. Levakarássza a fogával a lakkozást a fotel karfájáról. A könyvei úgy néznek ki, mintha egér élne a lakásban. Szopogatja és rágcsálja a pakolászni odaadott tobozokat. Engem is összeharapdál.
Nagy puszibajnok. Újabban a könyvek ábráit is puszilgatja. Azt látni kéne, ahogy lassan odahajol, és elhelyez egy puszit a lapon... vagy többet... Imádom. :)
Ő meg a buszokat imádja. A játszótéren is főként a buszok foglalkoztatják, és nagyon bosszankodik, ha én nem veszek mondjuk a tizennyolcadik elhaladó buszról azonnal tudomást.
Már nem annyira éhenkórász, bár az étkezések neveit kivétel nélkül felismeri és óriási vigyorral nyugtázza. A mennyiségek kicsit nőttek, nem számottevően. Eddig a falatkák formájában tálalt étel nem igazán volt nyerő, mert pl inkább kiszabadította a vonatos tányért alóluk (az asztalra pakolta át a katonákat), vagy hosszan szorongatta a vajas kenyérfalatot... De ma hibátlanul megette az egészet, egyiket a másik után, gyönyörűen, ügyesen.
Alvás... Hát igen. Ez a sötét felhő életünk egén. (Ja nem, az a hiszti.) Megint velem alszik... Mikor múltkor betegek lettünk, már annyira fáradt voltam az éjszakai ébredésektől*, hogy át kellett vennem a mi ágyunkba, hogy tudjak egy kicsit pihenni. Aztán Gergő lett beteg, és akkor meg nagyon sajnáltam, és azért vettem oda. Ez összesen egy hét volt, és ez elég is volt hozzá, hogy visszaszokjon. Nem olyan durva, mint a múltkor, mert nem ébredezik este kilenctől 10 percenként, hanem egyszer felébred, akkor átteszem a mi ágyunkra, ottan alszik el újra addig, amíg nem csatlakozom én is. Egyébként éjjel így is csomószor felébred, de nem rugdosódik, hanem felsír, akkor megölelem, aztán jó esetben alszunk tovább. De nem kell felkelnem hozzá, hiszen "helyben van". Hiúzzal beszélgettünk róla, hogy nem jó ez így, de ugyanakkor én egyszerűen már nem bírom, hogy nem alszom éjjel. (Nem tudom, más hogy van vele. :) És még mindig így a legpihentetőbb. Most kitaláltunk valamit, hogy Hiúz is odaférjen az ágyba, ha beválik, leírom.
Hiszti. Igen. Van. Bár leginkább a járóka a kiváltó oka, úgyhogy igyekszem nem betenni, inkább akkor ha muszáj, az etetőszékbe, ahol prímán eljátszik jó darabig. Ki érti ezt?

 

*hiába szoktattam vissza a saját ágyába múltkor, rengeteget ébredt minden éjjel, sírt, fel kellett kelni hozzá, néha egy éjszaka 8-10szer egymás után, akár 10-20 percenként.

 

Asszem ennyi... És végül két bónusz-fotó (aka Csibészke és Lord Byron):

oszt tal

Megvolt tegnap a híres-hírhedt osztálytalálkozó! Megdöbbentő, de kifejezetten jól éreztem magam. Ez azért fura, mert nem voltunk valami jó közösség. Mondjuk így utólag visszanézve annyira rossz sem, de akkor, ott nem volt nagy élvezet a tagjának lenni.
De tegnap valahogy nyitottan sikerült beszélgetni, nyitottabban, mint eddig bármikor. (Vagy csak én látom így?) De talán annyi történt mindössze, hogy felnőttünk...
(Egyébként sikerült nagyon csinosnak lennem - az én mércém szerint -, és ez rég nem érzett elégedettséggel tölt el.)

o-bento-san

Hetekkel ezelőtt neveztem Raffy bento-versenyére. Mi az a bento? Ebédcsomag dobozban. Az elnevezés japán, a hozzáállás japán, amúgy meg minden nemzet fiai visznek magukkal otthonról ebédet, szóval alapvetően ez egy nemzetközi ügy.
Ami engem anno megragadott benne: 1. igényesség, ami az ételeket jelenti: elméletileg kell benne legyen minden fajta tápanyagtípusból, szóval fehérje, meg rost, satöbbi, értitek. 2. a kreativitás: annyira szép dolgokat csinálnak egy egyszerű csomagolt ebédből, hogy csak na. Kis virágminta itt, egy rizsből meg fűszerekből összehozott hellokitty fejecske amott... 3. a praktikum: bentot elméletileg maradék kajákból kell összerakni.
Néhány napja lezárult a verseny (nem nyertem :) úgyhogy most már etikus felraknom a képet a kis kreálmányomról. Íme:

 


Kiürült i love sushi-s dobozokba tettem az ételeket, amik a következők:
- kukoricás-mézes csirkeragu és almás-fahéjas csirkeragu, melyeket mandaringerezdek választanak el (az édes ízek miatt használtam gyümölcsöt)
- udon tészta (japán kifőtt tészta, a wekerlei szuper bioboltban bukkantam rá) répa és hagyma díszítéssel
- mézeskalács, hozzá vaníliás custard mártogatni és narancsos fehér csokoládé.
Kiegészítésnek szalvétát, evőpálcikát és egy kanálkát adtam hozzá.
Természetesen Hiúz volt a kedvezményezett, és nagyon elégedett volt vele.

Gergő beszél?

Vagy nem?
Míg mi a kiállításon voltunk, a Gondos Bocsok vigyáztak Gegére. Állítólag mikor anyósom be akart menni a nappaliba és bekopogott, hogy el ne üsse a dedet, és apósom kiszólt hogy jöhetsz, Gege hangosan azt kiáltotta: "Jöhe!!"
Hurrá, hurrá! Egyrészt.
Másrészt miért az "állítólag" kitétel a történet elején? Mert a Gondos Bocsok szeretnek túlozni, ha Gergőről van szó. Még csak kb 10 másodpercig tudott a lábán megállni, mikor anyósom már "legalább egy percről" beszélt...
Szóval, hurrá-hurrá, de azért jó lenne hallani a saját fülemmel is. :)

Moreau

Egyik kedvenc festőm Gustave Moreau. Mikor Párizsban nyaraltunk, megnéztük az egykori házát (amit múzeumnak átalakítva a francia államra hagyott az előrelátó festő, nem mondom, biztosra ment) és Hiúz is nagyon megszerette a képeit.
Évek óta próbáltam már neki albumot szerezni ajándékba, de itthon nem adtak ki, külföldről meg nem akartam rendelni lutrira. Karácsonykor majdnem mégis rendeltem, de akkor megláttam, hogy a Szépművészetiben lesz egy kiállítás a műveiből, most először. Úgyhogy ez lett Hiúz egyik karácsonyi ajándéka, két jegy a Moreau-kiállításra.
Ma ütöttük nyélbe a megtekintést, és hááát... csalódtunk. Hiúz nagyon számított a kedvencére, a Jupiter és Szemelé első verziójára, de a másodikat hozták csak el. Az én egyik kedvencem, a Tetovált Salomé szerencsére itt van. Eleve "alig" hoztak olajképet, helyette ahhoz a néhányhoz amit mégis kiállítottak, nagyon sok vázlatot tettek ki. Persze értem a kurátori koncepciót (hogy ilyen fellengzősen fogalmazzak): bemutatni a művészi gondolkodást egy-egy kép születésénél, és ez Moreaunál eléggé érdekes is, mert sok vázlata teljesen absztrakt, mintha egy modern festő lenne, de ettől függetlenül nagy hiányérzet maradt mindkettőnkben. Ha már az olajakat nem hozták el, hozhattak volna a kismillió meseszép akvarellből, azok nem nagyok, könnyű őket utaztatni, mittomén.
Gondoltam, majd a shopban jól veszünk albumot tőle. Aha. Két kiadvány volt, az egyik javarészt a kiállítás képanyaga, néhány más kép van csak benne, azok is parányi méretben, egy vagyonért. A másik kiadvány francia nyelvű, egyetlen képpel.
Ettől függetlenül, ha valaki nem ismeri Moreau képeit, azért érdemes lehet elmennie egy első ismerkedésre.

haikukapcsoló

Van a fejemben egy billenőkapcsoló, ami ha ON állapotban van, akkor tudok haikut írni, ha meg OFF állapotban, akkor (értelemszerűen) nem. Néha sikerül átbillenteni akarattal.
Egyébként közel 300 haikut írtam eddig, ami azért nem rossz. Bár egyes vélemények szerint ez igenis rossz. ("az önálló rövid formák hitelessége fordítottan arányos a darabszámmal. A kevesebb több" - Vadai István)
Hát, azért írok még néhányat.
Btw megnézném, ahogy beszól Vadai mondjuk Macuo Basónak, hogy túl sokat írtál öreg, nem hiteles. Igaz, azt nem tudom, Basó mennyit írt, lehet hogy keveset.

csajos

Voltam fodrásznál, úgyhogy a hajam... - na most itt lehetne azt írni, hogy már nem szénakazal, csakhogy nem fedné a valóságot. De ez jóféle szénakazal.
Odafelé menet meg véletlenül vettem egy pink lakkbakancsot. Hurrá, van mit felvennem a rózsaszín pizsamámhoz színes kabátkámhoz.

ideg

Néha elfog a harctéri ideg, hogy felrobbantani/fagyasztani ezt a blogot, mindegyiket igazából, és más néven új életet kezdeni máshol (mondjuk a blogspoton). Semmi értelme nem lenne. A kb 6 darab olvasómból ott sem lenne több, akkor meg minek a felhajtás? Akkor akár maradhat minden a régiben. Nem mindegy?
Rossz kedvem van napok óta megint. Nehéz vidámnak maradni, miközben a gyerek egész nap* hisztizik mindenen. Igen, Gege, most lebuktattalak.

*amikor azt mondom, egész nap, azt úgy értem, hogy tényleg egész nap.

féltékenység

Először is, Gergő féltékeny. Nerve barátommal kezdődött: míg nálunk volt, a legény el sem mozdult mellőlem, és fél óra alatt vagy huszonöt puszit kaptam tőle. Aztán néhány nappal később a kanapén összebújtunk Hiúzzal, miközben Gergő a szobában tett-vett... egészen addig, amíg nem konstatálta a helyzetet, mert abban a pillanatban odarohant és megpróbált úgy közénk furakodni, hogy elválasszon minket egymástól. Múltkor a játszótéren sikerült rácsodálkoznom egy gyönyörű kislánykára, na azt a bújást, puszilgatást ami utána következett...
Mai napon a hét éves Lászlót sikerült Mama mellől kitúrnia, és egész nap, ha László csak Mama közelébe ment, már féltékenyen görbült sírásra a szája.

Másodszor meg én vagyok féltékeny. (Nem Hiúzra.) Mentegetném magam, hogy igen, azért mert... de nem. A féltékenység sosem jogos, pláne nem, ha mondjuk gyávanyúlsággal társul. Nem kívánok erről hosszan nyilatkozni, de le akartam írni, talán ha tudatosítom, elmúlik. Nem múlt el. Talán akkor múlna el, ha nem csak ülnék a babérjaimon, de az meg esetleg nemek hosszú sorát jelentené, és nem érzem magam erre felkészültnek. Közben meg jár az agyam, hogy igen, de mivanakkorha... Nehéz önzetlennek meg jófejnek meg mittoménminek lenni, ha az ember féltékeny. Én meg éveken át mindig jófej meg önzetlen meg csupa ilyen voltam ráadásul, és már nagyon elegem van belőle. De most akkor sem jogos.
A féltékenység (irigység...) sosem jogos.

torta

Tortát sütök Gergőnek, mert holnap fogjuk ünnepelni a szülinapját. Igen, az nem most volt. És igazából meg fogjuk még egyszer ünnepelni, mert nem úgy jött össze szervezésileg a dolog, ahogyan szerettem volna - azaz most ülünk egyet a Párizsból épp hazaérkezett rokonokkal meg az apai nagyszülőkkel, majd később pedig az anyaiakkal és tesómékkal. Gondolom. Viszont mivel a legénynek halvány segédfogalma sincs róla, mi az a szülinap, és az egészből semmire nem fog emlékezni jövőre, büntetlenül lehet kétszer tortázni. Azt nem tudom, gyertya lesz-e... Én nem készülök vele, pláne mivel inkább állagra somlói-szerű lesz, amit csinálok (és ami ha jól sikerül, gondolom a második felvonásra is elkészül, nem tudom). Különben sem tudja elfújni. Viszont a fotókon jól mutat az egy szál gyertya. :D

Mindezek után: el nem égettem a tésztát, viszont kérdés, átsült-e. Kérem tegyék meg tétjeiket.

k-k-kabát

Bejártam berket-ungot, kabátot nem kaptam, csak baromi erős fejfájást a hangos zenétől a boltokban, na persze front is van. Kabátból volt szép és vékony, nekem télre kellene. Volt szép és kicsi (XS-től S-ig vagy 25 darab, az egyetlen L-es alig ért össze rajtam - nem, ennyire meghízva azért nem vagyok, arról nem tehetek, hogy anorexiásnak kell lenni egy normális kabáthoz). Ja és volt ronda is, abból sok, méretben, árban is megfelelő, de akkor inkább járok papundekli-dobozban. Meg szövetkabát. Szövetkabátom van, csak nem tudok alávenni plusz egy kardigánt. Fázós vagyok, na.
De legalább vettem két táskát, amikre objektíven nézve nem teljesen volt égető szükségem, de egyszerűen nem hagyhattam ott őket azon az áron (azért nagyon jól fognak azok jönni, ó, Hiúz, ne röhögj), meg egy fölsőt, ami olyan, mintha rámöntötték volna, legalább a ruházatom miatt nem kell aggódnom egy hónap múlva. Kabátot, amiért mentem, azt ugye nem.
Nem baj, úgyis jön a nyár.